Vádat emeltek a norvég trónörökösnő nemi erőszakkal gyanúsított fia ellen
Marius Borg Hoibyt összesen 32 bűncselekménnyel vádolták meg, várhatóan jövő év elején kezdődik majd a tárgyalása.
Marius Borg Hoibyt összesen 32 bűncselekménnyel vádolták meg, várhatóan jövő év elején kezdődik majd a tárgyalása.
Sem a csatorna, sem a hercegi pár nem adott ki hivatalos közleményt az ügyről. A források szerint a felek nem vesztek össze, de a Netflix több okból is elégedetlen volt.
Jelen volt a hasonló eseményen régóta nem mutatkozó Katalin hercegné is, ahogy sztárok is ott voltak azon a díszvacsorán, amelyet Emmanuel Macron francia elnök fogadására rendeztek a windsori kastélyban.
A trónörökös feleségének korábbi kapcsolatából származó 28 éves fiával szemben emeltek vádat. Marius Borg Høiby a hatóságok szerint kilenc esetben, összesen tíznél több sértettel szemben követett el többnyire szexuális jellegű bűncselekményt.
Katalin örökítette meg a pillanatot.
A képet kirándulás közben készítette a hercegnő édesanyja, Katalin.
Álarcos betörők mezőgazdasági járműveket loptak el a windsori kastély területéről, miközben a királyi család tagjai vélhetően a közelben aludtak.
Katalin hercegné Vilmos herceg és a királyi család többi tagjának oldalán jelent meg szombat este egy londoni rendezvényen.
A brit uralkodónál februárban diagnosztizáltak rákbetegséget, azóta egyetlenegyszer utazott el Nagy-Britanniából.
Vilmos herceg és a rákbetegség miatt visszavonult Katalin hercegné ismét hírt adtak magukról, noha éppen Balmoralban pihennek.
György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg együtt üzentek édesapjuknak.
A királyi család nagyon ritkán mond bármit is a hercegné állapotáról. Most egy, a normandiai partraszállás évfordulójára rendezett megemlékezésen hangzott el erről egy mondat.
Az előzetes pletykákkal ellentétben a rákkal diagnosztizált Katalin hercegné nem fog részt venni a júniusi katonai parádé próbáján.
Miután kisebb botrány tört ki az anyák napi, szerkesztett fotó miatt, a Kensington-palota ezúttal mindenkit megnyugtatott, nem módosított fotóról van szó.
A Getty Images fotóügynökség nemrég arra figyelmeztetett, egy, a brit királyi családtól származó 2022-es felvétel is manipulált lehet. A fotót Katalin hercegné készítette.
Anyák napi posztot tett közzé a Kensington-palota.
Peren kívül egyeztek meg a bulvárlap kiadójával. Emellett a Mirror kiadója további 180 millió forintnyi perköltséget is fizethet.
Milyen helyzetbe került a monarchia az uralkodó betegségével? Miért döntött úgy III. Károly, hogy nyíltan kommunikál az állapotáról, és milyen azonnali hatása volt ennek? Milyen feladatok szakadnak Vilmos hercegre édesapja és felesége betegségei mellett? Mi a jövője Harry és András hercegnek, mennyire ártottak a brit királyi családnak a róluk szóló könyvek és sorozatok? Ezekről beszéltünk Bukovszky Zoltán Ákos monarchiaszakértővel.
Egy újonnan megjelent könyv hozott nyilvánosságra egy eddig nem ismert feljegyzést Harryék és a királyi család viharos viszonyával kapcsolatban.